A Vass Tibi-s írásomban – ahogy tervezem – elsősorban nem róla lesz szó. Nem akarom konkrétan megidézni, adatosítani, felsorolni, számba venni pláne. Persze, a nevét rögtön az elején lefektetem, miheztartás végett, mivel a Vass Tibi-s írásomnak igen sok köze lesz. Úgy alakítom majd a történetet ebben az írásban, hogy világossá váljon a kapcsolat, többször előreláthatóan le fogom írni a nevét, vagy utalok rá, hogy ide Tibi neve kívánkozik, esetleg helyettesítem egy nagy Ő-vel. 
Eredetileg – ahogy terveztem – olyan mozdulatokat használnék ebben az írásban, olyan nüansznyi fordulatokat, visszacsatolós szóképeket, amelyekhez hasonlókkal Ő is manipulál, a verseiben, az írásaiban, szó nélkül beleír mindent, ami eszébe jut. Ő olyan, tehát, amilyen majd ez az írás lesz, ha meglesz, ha ez megszületik, kifejezetten hasonlítónak szánva, Vass valamelyik, helyesebben mindegyik írására hasalva, alítva, avagy fordítva, hogy az olvasó, aki az én írásomból akar rájönni, rájöjjön. 
Aki az én írásomból akar kinyerni egy-egy Tibi szeletet, annak nem is kell Vass Tibit olvasnia. Én garantáltan – ha ennek az írásnak vége, és a megfelelő helyen beigényli – adok vagy feladok, esetleg juttatok, jutányosan biztosítok, szinte ingyen és félbérmentve. Tibi. Nagyon finom. Olvasson engem, mert én úgy írok, mint Ő. Nagyon jól. Nagyon finoman. Cizelláltan, leöntve a tölteléket édes csokimázzal. Tibisen!
T. jó írás. Ti., tudni illik. Olvastam az Esőnapot 2003-ban. Ti-bi és Ti-tok. Elkezdtem úgy írni, mintha tibisen írnék… Titi-tá-tibi-vé-vá-vá-lok, hopp! Máris Tibi szuperül elkapott.
Tiborom úgy ír, hogy bizonyos szavakat sokszor letesz, szófordulatokat rak le többször, elferdítve, elrontva, elgázosítva, elgőzfürdősítve, gőzösítve, megy a gőz, megy a gőz, én is úgy írok, ahogy ő, szeretek úgy írni, úgy helyen nevelkedtünk, úgy tálból ittunk, úgy szerkesztőségben rúgtunk, úgy voltunk, mint két szerkesztő, akik közül Tibi volt mindig is az öregebb. Tiborom úgy ért, már akkor is, hogy ahhoz nem ért senki más, úgy art, hogy artani se tud senki. Más:
T. jó órás. Jó óriás. Mindig tudja, mennyi az annyi, merre az erre, ha jön az eső, megiszunk még egy kupicát, ha szalad a szekér, Berekfürdőn áztatunk, ha szólít az illem, besötétítünk és felöltöztetjük Kun Marcelláinkat, ne lássanak minket ővelük meztelen. Megiszunk mán egyet, nagy a kupi, Ica, a kúp meg csúcsosodik, a kép elázik Bereken, hatalmas az esős csepp, beleesik a szívünk mögé.
Aki az én szívemből akar kinyerni egy-egy Tibi szeretet, annak be kell falazódnia, meg kell hasonulnia, el kell gázosodnia, meg kell dacosodnia, át kell változnia, le kell vetkőznie s fel kell épülnie, ahogy DévaBerek-fürdővár is várja a reumásokat, az épülni vágyókat, a lépülősöket, az é- és a repülősöket, a nősöket és a szíveseket. Minket.
K. jó írós. Tetszik. Kunmarcella-jó írós, fekszik, ahogy úr, ahogy ér, ahogy őr, ahogy ár, ahogy űr, ahogy van… Ahogy vagyunk, egymással, mint a légi barátok, mint a régi látótársak, egy új berekkezdés, egy új jel időben, egy nyú para, egy nyú gráf, egy átnyúlás az éveken, vissza ’93-ba, vissza a Győri kapu 123.-ba, meg a Mátyás királyba, te leszel a párom, még Kun Marcella csak szeretni való volt, egy szerető, egy születő szűrető, egy etető tető, egy lefedett lábosban Vass Tibor fő. Egy fő foglalás egy asztalfőn, egy tábori ágy, egy szerkesztőségi szék írógéppel, ami narancssárgát kopog, egy Marcellanddá kinőtt küldemény, amiben Philip Glass szól, ha elkazettásítjuk, elszólítjuk, eltekerjük a korhű ceruzával, a körhű golyóstollal, körző is megteszi.
Eredetileg, ahogy terveztem, ’90-es évek hű barátságot írok ebben az írásban, egy tizenévest, egy ifiház barátságot, egy választást, egy párdrámát, egy nüansznyi pálinkát Tarpáról, egy űransznyi négyzetet, egy arasznyi kávézós szerkezetet, egy dobáki kisasszonyt kapós várról, a Hernád folyót vizestül, Miskolcot Black Micistül, Luentát latinostul, egy lélegzetet 2008-ból, enyhén mogyorósat, sós ropogósat. Egy édeskés szájízt is, egy vissza nem térítendő személyi kölcsönt, egy szemernyi esőt, egy szókimonót, néhány sztereó rangot, hifi szkifit, szkafandermagányt, szűk szegletet a kerttőben, sok egyet a kettőben.
Székelyhidi írásomban sok Vass Tibit használtam fel. Illene megkérdeznem, kopirájtolhatom-e vagy fizessek T. jogdíjat, V. essek egy pillantást a szerződésre, esetleg töröljem a Vass Tibi-s részeket, helyettesítsem be nem létező személyekkel, negyvenéves kitaláltakkal, tegnapelőtt harmincéves tékkel, holnapután ötvenéves vékkel, ma mán most?
V. jó lenne, ha Tibi rábólintana. Azt mondaná, ej, te Székelyhidi gyerek, te aztán tudsz Vass Tibi-sen írni, úgy írsz, mint én, aki Vass Tibi vagyok, aki nem lopom a napot, bemutatom Levente Skywalkert, jobb kezemet és bal lábamat, fél arcomat és az ősz hajam eredetileg barna verzióját. Ismerjétek meg egymást. Skywalker esőcsináló elzett lúzerkardját nekem ajándékozná, mert neki Mul-T-Lock márkájú lézerkardja van már, mert nagyfiú, iskolába jár az egy, én egy fészerkardra vágyom, mondom Vass Tibinek, de ő úgy néz rám, mint egy barátra, s azt mondja, nem, nem, te Székelyhidi, művszerkardot hoztam, apáink művszerkardját, és nyújtja felém Tibi, s elfogadom, mert egész klasszul, jól néz ki, V.T. jól néz ki, rábólintok a súlyos ajándékra, megpecsételős sorsunkra, melyet bérszerződéssel írunk, saját bélünket egy tálba folyatjuk, pálinkát főzünk belőle és megisszuk, ahogy nagy elődeink tették, ahogy Levente, Vass Árpád legidősebb unokája is tette az Ubisoft egyik K. jó játékában, a Heroes of Might And Magic legutolsó részében.