Most írt Anett a wiwen, megvette Jega Jade-et, összefutásra gondolt, régi szerelem, régen találkozás, dedikálással egybekötött. Ösztönösen igent mondok a wiw-válaszban, wiw-faggatózok röviden és megnézem a wiw-új képeit, ahol ugyanolyan szép, mint még a wiw előtti időkben. 
Vannak, akik nem változnak, gondolom, lenyírt bajusszal ráadásul fiatalabbnak nézek ki, de már nincs piros és fekete sem a hajamban, ahogy fény- és színkoromban, a zsírsátános kötetem is kész, ősszel adja ki a Spanyolnátha Berka zombijaival, Petőcz-emlékekkel egyetemben. Változom én, írom, nem Anettnek, hanem Enikőnek, akivel hétvégén együtt pingpongoztam, párosan, a Balatonon, két pálinka és egy sör között. 
Jega Jade az összes jónő, akit ismerek, kinyírva belőle az összes rossznő-tulajdonság, belesűrítve az összes nőféle. Sarkítok, tudom, mert harminc felett már sarkítva nézem a domború formákat is, kiszögelléseket látok a top alatt, és csak később veszem észre – igaz, csupán egy másodperc telik el – a gömböt a gúla mögött. 
Persze ezen a bajusz sem változtathat, ha van, ha nincs. Jega Jade sok szerelmen át ível, több évig húzódott, Marci rajzolta, s rengeteg év van még belőle, amíg készen nem lesz, az összes kötet, a regényfolyam, Jade fel nem nő, meg nem tanul rossznő és jó között különbséget tenni, összesnő között összesebb lenni.
Anettel rövid levelezésbe kezdek a jövő heti találkozásról, Betty is ott lesz, megyünk a Margitra szigetelni – ez a terv. Vasárnap megejtjük a dedikát is a Vörösmartyn. Én sarkítani fogok a nap alatt, gondolom, visszautalva a domborúságokra, a jövő héten jó idő lesz, gatyaletépős, sortszaggatós (angolul: short).

Csupán egy másodperc telik el, várom, írjon Enikő, akit bezárnék az albérletembe, pár órára csak, energikus teremtés, vagy kitakarítana vagy szétpakolna mindent... Esetleg csak videózna, én telefonon mondanám neki, hol találja a horrorokat, hogy kell bekapcsolni a számítógépet, a hangrendszert, a tévét, talál sört a hűtőben, kenyeret a polcon, hurkát a sütőben, az ablakon át meg ki tud ugrani, ha hangos és véres a horror. Mármint a gangra. 
Csak egy Anettet ismerek, csak egy Enikőt. Mindkettőt ismeri Marci, aki Jade arcát rajzolta a könyvbe, talán éveken át álmodta nap mint nap, melyik vonása hová kerüljön, melyik kontúrív hol fusson. Sarkítva mondhatnám, a barátságunk is Jegára épül. Meglátom mindennek a görbéjét egy másodpercen belül, tudom, hogy minden szerelem átalakul, minden egyenes ívbe hajlik, minden pillanat gömbölyű, minden szépség kerek, egész.
Egy másodpercbe sűrűsödik most minden, Anett szoftverbeszerző lett, én a reklámszakmából élek, Enikő fodrászol, az albérletből nemrég szabadult lány tanul. Berka zombifilmeken nevelkedett, engem Zsírsátán tanított az életre, Vass JA-díjas, Marci Johannát szereti, Virág kéri, halkítsam le a zenét, mert Wella reklámot néz.
A jáde típusú nők gyönyörűek és domborúak, s én látom bennük a sarkokat, a finom éleket, az ékelő bizonyítékokat, az ékes síkokat – az élet a kerek formák mögött csupa feszültség, szögeket bezáró ellentét. A jáde nőkben maradéktalanul jelen van az élet, ahogy én látom.