Készen lett a Sepoq kislemez, mondom Andrásnak, a munkatársamnak, akinek a fia is metálzenekarban gitározik, így érdekelt a témában. A Sepoq, na hát igen, abban én keltem a zajokat, meg is mutatom neki, hogy hallja, az éppen felhangzó zajt én keltettem stúdiókörülmények között. Elektronikus zúgásról van szó, szintetizátor és padlóeffektek együttes püfölésekor keletkezettről. Enyhén dallamosról. A Sepoq természetesen világhírre törekszik, ezért kinyitottuk a szemünket, és kitártuk gitárral és dobütőkkel teli karjainkat külföldnek, és azt mondtuk, ja bizony, a Sepoq az Tokió, az Oslo, Prága, Bécs, Seattle... nem pedig Budapest. Vagy nem úgy Budapest, vagy: még az is lehet, hogy igen...
A Viva Cometet 4-én rendezik, remek és rangos lesz, hangos a legjobb zenészektől, a legjobb énekesnőktől, még megasztárosok is lesznek, asszem. Meg persze Zséda, Majka, meg a poprock-rockpop-szerelmesrockpop zenekarok.
A Sepoq metálzene, ezért a VIVA volt műsorvezetőit nem fogja elkápráztatni, például Patríciát vagy Kisót semmiképp sem. De elképzelhetőnek tartom, hogy Dukai Reginának tetszeni fog a zenénk, és szerelmes lesz minimum a dobosunkba, bár most, hogy levágtam a bajszomat, én is könnyen elcsábítok bárkit, aki szeretné.
Zenész vagyok, mondom egy lánynak később, mert a zenészek mind jó fejek, és remélem, hogy akkor én is – a lány persze nevetgél és kicsit zavarba jön, miért mondom el neki, hogy jó fej akarok lenni, be szeretnék vágódni esetleg nála, hiszen csak egy fröccsről volt szó – persze három fröccsnél járunk már, az is fogyóban.
A zenészség e kétségkívül érdekes szakma részeként olyan, mint a szerelem, mondom az 5. bekezdés után magamnak. Eszembe jut a rádióbarátság, ami nélkül képtelenség kiadni nagylemezt, teszem azt, a Sonynál. Igen, igen, fontos, hogy a Café vagy a Petőfi játsszon, bár ők biztosan csak a rockig jutnak el, a metál már alapból nem barátja a rádióknak, ezért egy magára valamit is adó zenész eleve nem azt játszik, inkább popot. Na de azt meg millióan, mondom az azóta már kellemesen feloldódott lánynak, aki bólogat és tudja, hiszen egy menő magazinnak a sztájlisztja (angolul: stylist), a hírnév ott úgy jön-megy, mint egy jóképű macsó, bugyiról bugyira, éjszakáról éjszakára.
Sose akartam híres lenni, de zenélni mindig is. A zenecsinálás olyan, mint a költőnek az írás, az asztalosnak a komódkészítés – kielégít, feszültséget old, amikor kész van, valami elkeveredik valamiben, kikerekedik, mint a lányban a hatodik fröccs, bennem a Sepoq kislemez, a gazdaság körforgójában a világ... Jó zenélni, jó oldani és oldódni. Jó jól lenni, bekapcsolt rádióbarátság nélkül is.