A dedikációk napja, vasárnap, ragyogó idő délelőtt, Melodiumot hallgatok, melankolikus, szép, nyugtató, dedikálás előtties. Azt hiszem, az Írók Boltjával kezdek, nem csak a szép nők miatt, akik a könyves stand mögött mosolyogtak rám tegnap. Háromkor dedikáltatom Dénest és Endrét is, és láttam két válogatáskötetet, azt csak megveszem. Most olcsóbb, gondolom, öt-hatezerbe megállok, az első helyszínen, fél négyig.
Utána át a Vörösmartyra. Most nézem, elborult az ég, nem bicajjal megyek, amúgy sem tudom lekötni biztonsággal a nagy tömeg miatt, jobb is sétálgatni a friss könyvillatban, az eső elnyomja a port, csak a könyvek közelsége marad, annak lesz szaga, illata, így remélem legalábbis.
A Kossuth-polcon négyen fogunk ülni tizenhattól, az egyetemista elf lány, Balla Zsuzsi, azután a regénypályázat második helyezettje a maga szinte szagos szexszövegével, Ágnes, és mi Marcival. Marci délelőtt meggyet szed, pálinkának valót, Johanna szüleinél (Zohanna, írta véletlenül Enikő tegnap), mire odaér, talán már nem fog esni, remélem, hoz kóstolót, remek meggypálinkát tudnak készíteni, mi meg jól tudjuk meginni, kísérő nélkül, egyedül vagy társaságban, mindenhogyan.
Esik az eső, az Írók Boltja kinyit, bent lesz a dedikálás, Krusovszky, Kukorelly Bandi nincs ott, várok félórát, el kell mennem a Vörösmartyra, a pénztáros hölgy még visszavár, tudom, tudom, dedikálnám, de megyek, nekem is lesz, oda csak el kell jutnom időben. Gondolom.

Megyek a Vörösmartyig földalattival, már a táskámban három könyv pihen hatezerért, csöpög az eső, kijövök a zserbó mellett, sokan vannak, könyvkiadó is sok. Megyek körbe, nézem az ismerős dedikálókat, elbújnak az eső elől, alig-alig találok meg valakit, négy másik könyvet tartok a kezemben, mire a Kossuth-blokkhoz érek, ráér a dedika, gondolom, az érzés a fontos, a fogódzás, a könyv maga.
Pár perc esőtlenül, megyek Zsuzsához, Ágneshez, beszélgetünk, ó, a dedika, gondolom, ez már hivatalos, na nem, mintha nem lett volna részem ezelőtt ilyesmi hivatalosságban, de mindig érzelmileg közelít az ember először. Mármint olyan mindig, mint ami először van. 
Egy aláírás oda és viszont, Gáspár Ferinek örülök, ő is nekem. Marci jön Johannával, végül nem mentek meggyszedésre, helyesebben csak fognak menni, utána, esőben, a könyvszimat után.
Befut SepoqTamás, dedikáláskérés, egy sör elfogy, eső a nyakba, húzódzkodás, könyvnézés, megpillantás, felfogás, vízbeszívás, sürgés-forgás – kialakulóban, amire számítottam, a könyvek illata vetekszik az esőével. Szeretek esőben lenni ma.
Endrét elkapom, aláír, nem ismer meg, mindig máshogyan festek, nincs festett haj, de kék sapka van rajtam, esőt szívó, elrejtő, nem is bánom, háttéríró vagyok, háttérköltő, keveset publikáló, sokfelé eső, sokfelé szakadó.
Az eső zuhog, be kell fejezni, letelt az idő, nem javult.
Marciék meggypálinka ügyben el, én körbejárom még egyszer a pultokat, megtalálom Papp Tibort, örök felnézésemet, szellemi örökapámat! Lelkesen magyaráz a szavakról, a véletlengenerátorról, az olvasási metodikáról, közben megveszem az Avantgárd szemmel-sorozat mind a négy könyvét, várom, hogy ráérjen, befejezze mindig teljes egészmondatait, pontos szavait kimondja. Köszönök, megismer, vagy csak azt gondolom, mosolyog, igen, kérdez Miskolcról, Vass40-ről, a nevemet gondos vonásokkal írja be mind a négy könyvbe, 2009 könyvhét a dátum, öleléssel válunk el, azt hiszem, örül annak, hogy ott voltam, hogy szeretem, hogy a világról alkotott irodalomképe beleragadt az enyémbe, ott munkál, ahogy néhány kortársé még, nálam öregebbé, nálam évezredekkel és esőmilliókkal fontosabbaké.
Megyek haza, gyalog, szakad. Esőkabátot húzok, ujj nélkülit, kéket, a sapkámra, megyek a szakadásban haza, nehéz a táska, jó dolgoktól nehezedik. Jó dolog ez is, gondolom, az orromról a cipőmre csöpög a víz. Megy a Melodium a fülemben.