Mi a különbség az én zenehallgatási szokásaim és mondjuk Dzsudié vagy a soproni SP-é között, kérdezem magamban, de persze válaszom nincsen, csak ókumlálhatok a gép előtt ülve, a vivatv.hu-t nézve. Most szentimentálisabb napom van, ezért nem oldszkul dzsángült, hanem Nitin Shawneyt hallgatok. Tegnap Michael Nyman filmzenéi mentek, a Szakács, a tolvaj, a feleség..., meg a Zongoralecke, ilyenek, pianós, kamarazenekaros, kortárs, neoklasszikus (mit is jelent ez a szóösszetétel valójában?). A Groovehouse negyedszer nyert a Cometen, Robert Plant a Led Zepből megcsinálta az év felvételét és az albumát is, Adele lett az új üdvöske, itthon SP, a Daft Punk még mindig tud (valamiféle) újat mutatni, ahogy a Metallica is. Kinek, kérdezném rögtön bohókásan. De a Grammy-díj nem mulatság tárgya.
SoundZcapa minimum 25 megjelent albumot jegyez, igaz, egytől egyig az interneten, nincs lemez, lemezeladás – lemezletöltés, lemeznyomtatás, bufferelés és Last.fm van, párezer klikk. Hobbi, szabadidő, életérzés, a befutó előtti csend, vagy a lecsengés előtti utolsó csiling. 
Perópeti 30 éves lett tegnap, átmentünk hozzá meglepni, mármint azt tudta, hány éves, ránk nem számított. Állunk bent vagy heten a fürdőszobában, leoltott villany, ilyenkor kell persze prüszkölni, szellenteni, és ezeken röhögni, helyet cserélni, széllevegőt venni... Jön fel Peró Lillával, az apró, nagyhuncut, még nagyobb szemű kiscsajjal, a kislányával. Zsuzsi, mintha mi sem történt volna, segít nekik bepakolászni a csomagokat, beszélgetnek még, mielőtt az épp harmincas bejön kezet mosni a fürdőbe. Lilla meglepetten mosolyog, ahogy apa mindenkit megölel, de jó, mondja az ölelése, Zsuzsi is örül, mindenki, erre inni kell, pálinkát. Lilla csak figyel, persze az aktuális leghangosabbra, időnként pedig arra, aki megvicceli, ciccent, csücsörít, csattog vagy csettint, szóval kiadja a hangokat.
Finom a pálinka. Előkerül a jutyúb, hallgatjuk a Rage Against The Machine ’92-es nótáját, utána Slow rak be valami remekre sikerült angol hiphop/d&b hibridet, majd Peró húga, Kata jön egy alternatív countryzenével.
Érvényesülnek a hallgatólagos szokások, eszembe jut a soproni SP, majd megkeresem a neten, a jutyúbon, teszem azt. Peró a hiphopért van oda, mindig is azért volt, nem fogja a változás szele, na dehát már harmincéves. Ja, én meg harmincöt, belekerültem ebbe az örökké változó elektronikus zenei kavarba, jönnek ki százszámra a tehetségek és a tehetősségek, a neten letöltöm a négy albumukat, van, akinek huszonöt is akad, hallgatom, naponta 1-2 giga jön legálisan, igen, jogtisztán, vannak netkiadók, akiktől szabadon lehet, rengeteg zenét, igen, mondom is mindenkinek. Csak hát nem pop (magyarul: közismert) egyik se. A szokásaimhoz hozzátartozik az ismeretlen (nem pop) zenék hallgatása is. 
A Grammy-díjat a népszerűségük elején, közepén vagy végén járó zenészek érdemlik meg, a Comet gömbjét is, asszem. 
Az egyik legizgalmasabb és legnemistudommilyenebb orosz netkiadó, a Clinical Archives a maga többszáz! kiadott lemezével és előadóival előkelő helyen áll a(z általunk nem ismert) netes lemezletöltések terén, de akárhogyan is kerestem, nem találtam Grammy-díjra beadott előadót. De hogy is van ez a jelölés? SoundZcapa például jelöltethetné-e magát, így, ismeretlenül, ráadásul egyáltalán nem popzenés előélettel? Nem, ő nem, mert nem jár a hírének az elején, közepén, de a végén sem. SoundZcapa párezer klikkre van a nullától, de a semmibe vezető út ebben a nempopszakmában ugyanúgy párezer nyomógomb csupán. A kérdést nem érdemes feltenni újra.
SP hiphopper, jó fiatal, alakítható, nézem a jutyúbon, már alakítják is. Majd megkérdem a harmincas Perótól, akinek van tapasztalata a rapszöveg-hallgatásban, mit mond erről az alakításról. Majd.
Lilla elfáradt. A fürdőben még virgonc volt, Marci bábozási kísérleteit nagy kacagásokkal fogadta, de mostanra előkerült a cumi, Zsuzsi ölébe omlott, akar is, meg nem is aludni, hiszen még ott vagyunk, történnek a dolgok, szól a zene. Viágom, viágom, szavalja cumival a szájában, Zsuzsi pedig énekli, a refrénnél bekapcsolódom, virágom, virágom, nincs túl jó hangom, gondolom és mondom.
A zsúr remekre sikeredett. Ettünk sertéspörit, hagymás sertészsírt, sertéssültet, meg csokitortát is, amiben alig volt liszt, csokigolyót, zöld marcipánsüsüt Lilla jóvoltából. 
Az estének vége, a jutyúb sosem alszik, hazaindulunk a csöndesedő városi fülzúgásban.